Hírek
2013. Január 06. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Döcögve, de megkezdték működésüket Békés megyében a járási hivatalok

Békés megyében a kisebb zökkenők ellenére rendesen tudták fogadni az ügyfeleket. Ugyanakkor a háttérmunka nem volt teljesen zavartalan, péntekig még sok helyen csak pakolták azokat az eszközöket, így például számítógépeket, melyek az önkormányzatoktól a megállapodások értelmében a kilenc járási hivatalnál landoltak - írja a Békés Megyei Hírlap.
Békéscsabán nem merült fel probléma az átalakítások miatt. Az okmányiroda ugyanott működik, ahol eddig, az ügyfeleknek ráadásul pozitívum, hogy a korábbi nyitva tartási idő helyett reggel 8-tól este 8 óráig mehetnek ügyes-bajos dolgaikkal. A járási hivatal megalakulásával szinte csak annyi teendő volt, hogy a békéscsabai körzethez tartózó településekről bevigyék az aktákat.
Orosházán zökkenőmentesen kezdte meg működését a járási hivatal. Az ügyfélforgalom az okmányirodai részen az ilyenkor megszokott nagyságrendű volt, szép számban érkeztek a hatósági osztályra is elsősorban az egyes szociális ellátásokkal: közgyógyellátással, ápolási díjjal, egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság megállapításával kapcsolatosan – tájékoztatott Lustyikné dr. Papp Anikó hivatalvezető.
A Szabadság tér 3. szám alatt, a földszinten található az okmányiroda, az első emeleten a hatósági és a működést támogató osztály. Egy könnyebben megközelíthető helyre, a második emeletre költözik a gyámhivatal. Jelenleg a legfontosabb feladat a szervezeti rendszer megfelelő kiépítése, a települési ügysegédi szolgálat hatékony kialakítása, hogy a szolgáltatások gyorsan és egyszerűbben biztosíthatóak legyenek.
Sarkadon egy A/4-es papírra írták fel, hogy mi hiányzik, a lap nagyrészt megtelt. Az ügyfelek azonban ebből szinte mit sem érzékelnek, szerda óta megy az ügyintézés, igaz, a háttérmunka azért nem teljesen zökkenőmentes. Az átköltözés miatt még aktákat, számítógépeket pakoltak, a sarkadi járáshoz tartozó községekből is csak pénteken dobozolták be az eszközöket, amik a megállapodás szerint átkerülnek az önkormányzatoktól.
Minden kérdőjeles. Kinek kell feladni a levelet? Ki takarít? – vetette fel az egyik munkatárs. Összességében úgy értékelik a dolgozók, az első napok egy próbaidőszaknak felelnek meg, vannak hiányosságok, de fokozatosan beindul a gépezet. Pénteken már volt iktatóprogram is, igaz, négy munkatárs még egy bélyegzőt használt. A volt kisiskola, a járási hivatal épülete makulátlan, tiszta és rendezett, csak be kell lakni és pakolni mindent a helyére.
Szeghalmon minden zavartalanul megy. Az okmányiroda egyelőre maradt a régi helyén, még nem költözött át a Nagy Miklós utcára, ugyanazokkal a munkatársakkal és eszközökkel dolgoznak, mint tavaly is. Az ügyfelek a változásból semmit sem érzékeltek, a megszokott rend szerint folyik az ügyek intézése.
Macsári József polgármester elmondta, amíg a városháza épületében marad a járási hivatal egy része, a rezsi költségei arányosan oszlanak meg. Hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy az ügyfeleket mindenben ki lehessen maradéktalanul szolgálni, ezért amiben lehet, segítik a járási hivatal működését.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 07:40, kedd | Belföld
NAV: május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani az adóhivatal által készített bevallási tervezeteket
Május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani a NAV által készített bevallási tervezeteket, akinek fizetendő szja-ja maradt, 500 ezer forintig automatikus részletfizetést kap, ha ezt jelzi a tervezetben
2025. Május 06. 07:39, kedd | Belföld
Logisztikai szövetség: Magyarország gyűjtő-elosztó központtá lépett elő az európai logisztikai hálózatban
2025. Május 06. 07:37, kedd | Belföld
Érettségi - Több mint 80 ezren kezdték meg a vizsgát magyar nyelv és irodalomból
Magyar nyelv és irodalomból középszinten 1140 helyszínen 77 972, emelt szinten 61 helyszínen 2278 vizsgázó tesz érettségit - tudatta az Oktatási Hivatal hétfőn a honlapján.
2025. Május 04. 08:59, vasárnap | Belföld
Koncz Zsófia: 2026-tól félmillió, 2029-től egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon
Jövőre félmillió, 2029-től pedig már egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.