Hírek
2016. Május 13. 08:59, péntek |
Helyi
Forrás: bb1.hu
Életben maradnak a hazai remények, vagy továbbjut a Paks?
Péntek este hat órától a \"hűség városában\" eldől, hogy a párharcban 2-1-re vezető Atomerőmű továbbjut-e az elődöntőbe, vagy a hazai soproniak kiegyenlítenek, és kiharcolják egy mindent eldöntő ötödik mérkőzés lehetőségét.
Sabáli Balázs, a Sopron vezetőedzője: Természetesen győzelemre számítok, hiszen ez kell ahhoz, hogy életben tartsuk a reményeinket és kivívjuk a mindent eldöntő ötödik találkozót. Az előző mérkőzésen még rossz játékkal is közel álltunk a sikerhez, de sajnos végül nem sikerült behúzni a győzelmet. Bízom benne, hogy a vereségből is erőt ad, hogy a sanszunk megvolt, és hazai pályán hasonlóan tudunk játszani, mint a második találkozón. Sok újat nem tud mutatni egymásnak a két csapat, a pillanatnyi forma és a kevesebb hiba fog dönteni.
Schmidt Béla, a Paks vezetőedzője: Nagyon kemény meccsen szereztük meg a második győzelmet, ennek ellenére optimista vagyok és bízom a srácokban. Úgy utazunk Sopronba, hogy megpróbáljuk kiharcolni a továbbjutást. A legutóbbi összecsapás nagyon kiegyenlített volt, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. Csak ismételni tudom önmagam azzal, hogy nagyon kevés lesz az a teljesítmény, amit eddig az idegenbeli meccseken nyújtottunk. Nagyon várom már, hogy ezen tudjunk változtatni. Ha meccsben tudunk maradni, és nem engedjük el az ellenfelet, akkor lehet esélyünk arra, hogy nyerjünk.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 06:51, szerda | Belföld
Magyar Péter: bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt
Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
