Hírek
2017. Május 11. 12:33, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Falbontással próbáltak kifosztani egy pénzváltót
Vádat emeltek két férfi ellen, aki megpróbált kifosztani egy XIII. kerületi lakóház földszintjén található pénzváltót még tavaly májusban úgy, hogy a helyiségbe a pincéből, a falat kibontva jutottak be
- közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel. Ibolya Tibor közleményében azt írta: az elsőrendű vádlott egy az eljárásban ismeretlenül maradt embertől kapta a megbízást betörésre és arra, hogy a pénzváltó nyitott páncélszekrényéből lopja el az ott tárolt 20-22 millió forint értékű forintot és valutát. A felbujtó a pincelejáróhoz kulcsot is adott a férfinak.
A vádlott tavaly május 8-án délután találkozott egy ismerősével, akinek elmesélte, mire készül, a másik férfi pedig úgy döntött, hogy segít neki a betörésben.
A két férfi még aznap kulccsal lement a lakóház pincéjébe, majd a pénzváltó irodahelyisége alatt elkezdte bontani a pince tetőszerkezetét és az üzlet padlóját egészen addig, míg akkora lett a nyílás, amelyen az elsőrendű vádlott be tudott mászni az üzletbe. A páncélszekrényt azonban zárva találták, időközben pedig az üzlet riasztója is megszólalt, ezért a két vádlott megijedt, a lakóház padlására menekült és ott rejtőzött el. A kiérkező rendőrök azonban mindkettőjüket elfogták.
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a két férfit jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett kísérletével vádolja.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 19. 17:32, vasárnap | Belföld
Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: továbbra is keresik az eltűnteket
Továbbra is keresik a szombat éjjeli dunai hajóbalesetben eltűnteket, a Verőcétől délre található teljes magyarországi folyószakaszon
2024. Május 17. 19:25, péntek | Belföld
Gyorsabb mobilinternet öt nagyvárosban a Vodafone folyamatos hálózatfejlesztésének köszönhetően
A szolgáltató országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett.
2024. Május 17. 18:41, péntek | Belföld
GVH: számos ponton módosít a Viber hatósági eljárás miatt
Számos ponton módosít a Viber internetalapú üzenetküldő szolgáltatás a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának köszönhetően - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel