Hírek
2012. Július 04. 14:19, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Hat év alatt kétmilliárddal támogatott egyetemistákat a Demján-alapítvány
Több mint 2,2 milliárd forinttal támogattak csaknem 12 ezer rászoruló hallgatót hat év alatt a Demján Sándor Alapítvány által elindított Comenius-program keretében - hangzott el a projektet záró szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
Demján Sándor értékelése szerint a program sikeres volt, és valóban azok kapták a juttatásokat, akik megérdemelték.
Kitért arra, hogy jelenleg az oktatást fenyegető legnagyobb veszély az oktatók elvándorlása. Mint mondta, ő a szakegyetemek híve, és nem tartja helyesnek, hogy több kinevezetett egyetemi tanár van Magyarországon, mint Németországban.
Szólt arról is, hogy szükség van művészre, tanárra, a humánszférára, de nem szabad, hogy a társadalmi arányok felboruljanak. Jelezte: a jövőben az anyagi javakat a minőségi szakmunkásképzésre kívánja koncentrálni.
Ács Tamás kuratóriumi elnök felidézte, hogy 2006 októberében hirdették meg az eredetileg öt évre szóló felsőoktatási támogatási programot. Ezt később a nagy érdeklődésre való tekintettel, az intézmények kérésére egy évvel meghosszabbították. Kiemelte: az alapító szándéka az volt, hogy a felsőfokú műszaki és gazdaságtudományi képzésben részt vevő hátrányos helyzetű fiatalok tanulmányaikat családi támogatás, anyagi eszközök hiányában ne kényszerüljenek abbahagyni vagy felfüggeszteni.
Az első évben 7 felsőoktatási intézmény 2100 hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló nappali tagozatos hallgatója kapott pályázati úton támogatást, 10 hónapon keresztül havonta 20 ezer, összesen 420 millió forint összegben. 2007-től további két egyetemet vontak be, így a 9 felsőoktatási intézmény 2300 hallgatója 460 millió forint összegben kapott ösztöndíjat. Az alapítvány 2009 és 2012 között 103 hallgatóval kötött külföldi ösztöndíjszerződést, mintegy 90 millió forint értékben.
Ács Tamás összegzése szerint a rendszerváltás óta nem volt ilyen volumenű kezdeményezés, "és azóta sincs".
A sajtótájékoztatón a részt vevő felsőoktatási intézmények és hallgatói önkormányzatok képviselői köszönetet mondtak a támogatásért, amelyet példaértékűnek neveztek.
Palkovics László, a Budapesti Corvinus Egyetem tudományos rektorhelyettese közölte: intézményük 360 millió forintot kapott a program során. Ebből 1787 hallgató részesülhetett támogatásban. Megállapítása szerint az ösztöndíjak nagyban hozzájárultak a szociálisan rászoruló hallgatók tanulmányaihoz.
Jobbágyi Ákos, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem oktatási igazgatója arról szólt, hogy nem könnyű a felsőoktatás helyzete ma Magyarországon. Megjegyezte: fontos, hogy legyenek jó szabályok, de ennél is fontosabb, hogy legyenek, akik segítenek. A támogatási keretből több mint 4900 műegyetemi hallgató kapott támogatást, összesen 860 millió forint értékben.
Hell Judit, a Miskolci Egyetem rektorhelyettese azt mondta, a támogatás jó helyre került, és a keretre a túljelentkezés több mint kétszeres volt. Az intézmény csaknem kétezer hallgatója 340 millió forintos támogatást kapott.
A támogatott intézmények közül a Debreceni Egyetem 465 hallgatója 80 millió forint, a Pannon Egyetem 674 hallgatója 140 millió forint, a Semmelweis Egyetem 756 hallgatója 160 millió forint, a Szent István Egyetem 200 hallgatója 40 millió forint, a Budapesti Gazdasági Főiskola 493 hallgatója 100 millió forint, a Nyíregyházi Főiskola 870 hallgatója 180 millió forintos támogatásban részesült.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 16:00, szerda | Belföld
Bóna Szabolcs: ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak
Ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak - írta az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalán kedden.
2026. Július 22. 14:00, szerda | Belföld
Forsthoffer Ágnes: azon dolgozom, hogy kevesebb legyen az indulat és több a kölcsönös tisztelet
Kevesebb indulat és több kölcsönös tisztelet megteremtésére törekszik Forsthoffer Ágnes, a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnök, aki erről kedden napirend előtt beszélt az Országgyűlés ülésén.
2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld
Benyújtotta a kormány az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot
A lezárult társadalmi egyeztetés eredményeinek figyelembevételével benyújtotta a kormány a parlamentnek az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárását lehetővé tévő törvényjavaslatot
2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld
Trenkwalder: meghaladta a 2400 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére idén a második negyedévben
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2430 forint volt a második negyedévben, ami 8,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért 2240 forintos szintet
