Hírek
2022. Március 17. 17:05, csütörtök |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu
Két cserbenhagyót is elkaptak a rendőrök
A balesetek után mind a két sofőr elhagyta a helyszínt. A miskolci rendőrök mind a két férfit rövid idő alatt beazonosították, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket.
Miskolcon az elmúlt napokban két olyan közúti közlekedési baleset is történt, amelyeknél az érintett sofőrök segítségnyújtás nélkül hagyták el a helyszínt.
Az első eset március 10-én történt 11 óra körül a Thököly úton, ahol egy személykocsi vezetője nem biztosított elsőbbséget egy másik autónak, ennek következtében összeütköztek. A feltételezett okozó segítségnyújtás, és adatainak hátra hagyása nélkül elhagyta a helyszínt – közölte a rendőrség.
A másik baleset március 13-án 5 óra körül történt a Sajószögeti úton, amikor egy sofőr kanyarodása közben nem adott elsőbbséget egy másik járműnek, majd a két autó karambolozott. A feltételezett elkövető itt is elhagyta a helyszínt.

A Miskolci Rendőrkapitányság munkatársai az egyik sofőrt még aznap, míg a másikat másnapra azonosítottak, és előállították őket a rendőrségre.
A Miskolci Rendőrkapitányság cserbenhagyás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást mindkét esetben egy 38 éves miskolci, és egy 51 éves nyékládházi férfival szemben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Szeptember 06. 09:00, vasárnap | Kék hírek
Lengyel busz ütközött teherautóval Zalalövő közelében
Hatan megsérültek, köztük annak a teherautónak a sofőrje is, aki lengyel turistákat szállító autóbusszal ütközött szombatra virradó éjjel Zalalövő közelében.
2026. Augusztus 30. 10:00, vasárnap | Kék hírek
Elfogták a férfit, aki kisrepülőgépet lopott Kalocsáról
Több vármegyét érintő összefogás eredményeként elfogták azt a 24 éves szomori férfit, aki Kalocsáról ellopott egy kisrepülőt szombaton, majd kényszerleszállást hajtott végre
2026. Augusztus 29. 14:00, szombat | Kék hírek
Feljelentést tett a Belügyminisztérium a Fradiváros-projekt ügyében
Feljelentést tett a Belügyminisztérium a Ferencvárosi Torna Club Fradiváros-projektjéhez kapcsolódó, csaknem 25 milliárd forint állami támogatás felhasználása miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságán
2026. Augusztus 24. 11:00, hétfő | Kék hírek
Szerdán kezdi meg munkáját az MNB működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottság
Szerdán 13 órakor tartja első ülését az Magyar Nemzeti Bank (MNB) működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottság - közölte a TISZA-frakció vasárnap este az MTI-vel.
