Hírek
2012. Április 26. 21:04, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: MVM Paks
Kis Károly előzetese
Az MVM Paks vezetőedzőjének előzetese a Honvéd elleni meccsről
A Kispest nagyon motivált csapat, hiszen a jelenlegi negyedik helyezésükkel még az Európa Liga küzdelmeibe is bekapcsolódhatnak. De nekünk is megvannak a céljaink, szeretnénk a mezőny első felében végezni. ehhez azonban az kell, hogy most hétvégén is eredményesek tudjunk lenni. A Honvédon felülkerekedni nem lesz egyszerű. Biztosan több kell annál, hogy csak a begyakorolt figurákat alkalmazzuk, szükség lesz a játékosok kreativitására is. Ezzel az utóbbi időben nem is volt baj, elég jól ki tudtuk használni, hogy a játékosok rendelkeznek a kellő kezdeményezőkészséggel. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy hasonló képességgel az ellenfélnél is találhatóak futballisták, akik a játék minden elemében tudnak váratlant húzni. Vannak jól fejelő, jól rúgó embereik, ami azt jelenti, hogy veszélyesek tudnak lenni rögzített helyzetekből is.
Várható kezdők:
Csernyánszki Norbert – Heffler Tibor, Éger László, Gévay Zsolt, Báló Tamás – Bartha László, Böde Dániel, Fiola Attila, Sipeki István – Kiss Tamás, Hrepka Ádám
Várható cserék:
Kiss Máté – Bohner Roland, Csehi Tamás, Eppel Márton, Magasföldi József, Mészáros István, Sifter Tamás,
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 23. 17:00, szombat | Belföld
Bóna Szabolcs: aszályos időszakban valós veszélyt jelent az ukrán gabona árletörő hatása
Aszályos időszakban valós veszélyt jelent az ukrán gabona árletörő hatása, ezért korlátozni kell - írta Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken Facebook oldalán.
2026. Május 23. 16:00, szombat | Életmód
Felavatták a romjaiból újjáépített Bethlen-Rákóczi várat Gyimesbükkön
Felavatták a romjaiból újjáépített Bethlen-Rákóczi várat a Bákó megyei Gyimesbükkön (Ghimes-Faget).
2026. Május 23. 15:00, szombat | Belföld
Mark Rutte NATO-főtitkárral egyeztetett Orbán Anita
2026. Május 23. 14:00, szombat | Bulvár
Vonattal, lóháton és gyalogosan is mennek a zarándokok Csíksomlyóra, medvehajtást is tartottak a helyszínen
Vonattal, lóháton és gyalogosan is vonulnak a zarándokok a székelyföldi Csíksomlyóra, a szombaton a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben tartandó pünkösdi búcsús szentmisére.
