Hírek
2018. Július 10. 07:15, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Még tart a nyomozás a veronai busztragédia ügyében
A veronai buszbaleset ügyében tart a nyomozás - közölte a Belügyminisztérium (BM) hétfőn az MTI-vel.
A közlemény szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A tárca emlékeztet arra, hogy a buszbaleset után a kormány biztonságosabbá tette az iskolai kirándulásokat és szigorította a jogszabályokat.
Az olaszországi Verona közelében 2017. január 20-án éjjel tizenheten haltak meg, amikor a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjait és tanárait szállító busz balesetet szenvedett. A buszon 56-an utaztak, 43 gyermek, 11 felnőtt és a 2 sofőr.
A Blikk a hétfői számában - az egyik áldozat apjára hivatkozva - azt írta, a műszaki igazságügyi szakvélemény szerint az autóbusz honosítási vizsgájánál "kozmetikázták, meghamisították" az adatokat, hogy a jármű külföldi utakra is mehessen. A cikk szerint egy szerelő azt vallotta, hogy évek óta illegális üzemanyagtartályokat építettek be a buszokba. A póttartályt az érintett busznál nem rögzítették megfelelően.
Az apa elmondta, ha az ügyészség vagy más hatóság a nyomozati anyag alapján nem tesz feljelentést az üzemeltető cég ellen, akkor a szülők teszik meg azt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 12. 15:00, péntek | Belföld
Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
A katasztrófavédelem központi mentőszervezeténél 56-an tettek esküt, miután részt vettek egy háromnapos szimulációs gyakorlaton Hajdúszoboszlón, a Katasztrófavédelmi Kiképző- és Raktárbázison -
2026. Június 12. 12:00, péntek | Belföld
NAV: július 1-től hatályba lép a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni
2026. Június 12. 07:13, péntek | Belföld
Kormányszóvivői tájékoztató: a diák- és a babaváró hitellel, a fővárossal és az egészségüggyel kapcsolatos döntéseket hozott a
2026. Június 11. 13:00, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid: felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program indult, amelynek célja, hogy legalább a legfontosabb, legnagyobb forgalmú vasútvonalakon csökkenjenek a lassújelek
