Hírek
2023. Február 02. 09:23, csütörtök |
Belföld
Forrás: Ügyészség
Megmenthette volna az élettársát, ha segít az ellátásában
A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki vérző sérüléssel magára hagyta élettársát, aki a sérülés következtében életét vesztette.
A vádirat szerint az elkövető és a sértett élettársként éltek együtt Dunaharasztin. A kapcsolat során a férfi egyre jobban uralkodott a nő felett, amelynek részben fenyegetésekkel, részben bántalmazásokkal adott nyomatékot. 2021 decemberére a sértett már számos, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett el az férfitól, de nem fordult rendőrséghez.
2021. december 2-án az elkövető és a sértett között ismét vita alakult ki, amelynek során a férfi legalább háromszor megütötte a nőt. Ugyanekkor pontosan nem ismert körülmények között a sértett lábán egy szúrt sérülés is keletkezett, amely erősen vérzett.
A sértett a mentőszolgálattól kért segítséget a sérülése miatt. A mentős diszpécser telefonon adott utasításokat a sértettnek a sérüléssel kapcsolatos elsődleges teendőkkel kapcsolatban. Ezt az elkövető is hallotta, mert beszélt is a diszpécserrel, aki elmondta, hogy mit tegyen a sértett vérzésének csillapítására. A férfi azonban csak egy rövid ideig vett részt a sértett ellátásában, majd elhagyta a házat. Rövid időre azután ugyan visszatért, de már nem segített az egyre gyengülő nőnek, hanem újra kiment a házból, majd autóval elhajtott.
Mire az elkövető visszatért a párja már nem lélegzett. A helyszínre érkező mentők már nem tudták újraéleszteni a nőt. A magára hagyott sértett a vérveszteség miatt veszítette életét, amely jó eséllyel elkerülhető lett volna, ha megakadályozva a sértett mozgását sérülését időben, szoros nyomókötéssel látták volna el.
A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség az elkövető ellen kapcsolati erőszak bűntette és halált okozó segítség nyújtás elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 04. 14:00, szombat | Belföld
13,3 százalékkal több új autót helyeztek forgalomba az idei első fél évben
2026. Július 04. 12:00, szombat | Belföld
KNYF: vesztegetés miatt vettek őrizetbe egy kormányhivatali osztályvezetőt
Meggyanúsított és őrizetbe vett egy kormányhivatali osztályvezetőt minősített vesztegetés miatt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség pénteken - tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) közleményben az MTI-vel.
2026. Július 04. 10:00, szombat | Belföld
Társadalmi egyeztetés indult az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról
Társadalmi egyeztetés indult pénteken az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról. Az ezzel kapcsolatos törvénytervezet és a hozzá kapcsolódó dokumentumok a kormány honlapjáról érhetők el.
2026. Július 04. 08:56, szombat | Belföld
Kapitány István: a paksi atomerőmű elkezdte visszaemelni a teljesítményét
A Duna vízhőmérséklete lecsökkent annyira, hogy a Paksi atomerőmű pénteken elkezdhette visszaemelni a teljesítményét - írta Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán.
