Lackfi János verseit időnként „letiltja” a felesége, Juli, Térey János magától kezdte el mellőzni a túlságosan személyes közléseket, Szabó T. Anna a vécén írta az elsőt, Kemény István inkább nem beszél róla, Rakovszky Zsuzsának pedig csak a kávé kell, amit mi is lelkesen helyeslünk. Itt egy könyv arról, hogyan írnak a költők.

Költőket a „versszületés vagy verscsinálás” kérdéséről faggatni nem kevésbé meddő, mint a „hajamat mosom meg, vagy a fejemet mosom meg” dilemmája. Senki nincs, aki határozottan állítaná, hogy a vers csak úgy születik, de olyan sem, aki szerint hideg fejjel, előre elgondoltan és mindenféle „transzcendens” közreműködés nélkül lírát lehetne létrehozni. Ettől függetlenül, ha a költőket faggatjuk erről, mindig kiizzadnak valami érdekeset. Legutóbb a tavalyi költészet napján volt szerencsénk egy rakás kortárs alkotóhoz, akik a „mi a költészet?” szintén megválaszolhatatlan kérdését próbálták körüljárni, akkor éppen egy filmben, ez volt a Versmob.

Ekkor is jól teljesítettek a poétáink, és most sem csalódunk bennük, ha fellapozzuk a Születik vagy csinálják? című, a Nemzeti Tankönyvkiadónál megjelent esszé-, interjú- és versgyűjteményt. A saját verseikről és általában a költészetről olyan kortárs szerzők beszélnek, mint például Csukás István, Ferencz Győző, Gergely Ágnes, Kányádi Sándor, Kemény István, Rakovszky Zsuzsa vagy Tolnai Ottó.

A vallomások egyik fele interjúban hangzott el, a másik fele pedig eredetileg előadásnak készült, arra a Kreatív írás konferenciára, amelyet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán tartottak 2007-ben. Komoly helyen, írja róla rögtön az elsők között Kemény István. Szerinte ez arra utalhat, hogy a költészet még mindig fontos. Egyébként ő az egyetlen, aki egy verset sem vett elő, hogy a születéséről (csinálásáról) osszon meg műhelytitkokat. Helyette gyártott új mítoszokat Odüsszeuszról, akinek az volt a feladata, hogy meghallgassa a szirének énekét, aztán elmesélje a népének, milyen volt. Mára kicsit összekavarodtak a szerepek, már mindenki hallani és mesélni akar, Odüsszeusz bedugott füllel üldögél, és tanulmányozza, hogy viselkedik a Homo sapiens a szirének hallgatása közben. Szép kép, nem is az egyetlen a könyvben. Szabó T. Anna is gyárt egy emlékezeteset a vers születéséről: „Egyszerre Éva gyermekszülő kínja és Isten magabiztos kézmozdulata, amint embert formál a földnek porából.”

Ha a vers keletkezéséről kezdenek beszélni, komoly versek születésével kapcsolatban is meglepően gyakran megnyilvánul a humor, még ha a szerző nem is játszik rá erre. Azok az egyszerű, mindennapi dolgok, amik előhívták a verseket, a művek fényében maguktól is komikusnak tűnnek. Különösen úgy, hogy a legtöbben egy konkrét költeményről beszélnek: Ferencz Győző például azt mondja, valószínűleg a téli vitaminhiány miatt vizionálta a Télvégi napsütés szépséges gyümölcseit.

A legjobb mégis az, hogy semmiben nem értenek egyet, vagy inkább mindannyian másképp látják egy kicsit a vers születését. A fent emlegetett film alkotói is gyakran éltek a lehetőséggel, hogy egymás után vághatnak össze egymással szögesen ellenkező álláspontokat, például az ihletről. A könyvben is sok ilyenre bukkanhatunk. Lackfi János (a kötet szerkesztője) egy álmára emlékezik, amit egy levegővel leírt felkelés után, másképp nem is lehetett. Pár oldallal később Imreh András már arról beszél, hogy lehetetlen versbe szedni egy álmot közvetlenül ébredés után.

Biztos, hogy mindkettő igaz.

(Születik vagy csinálják? Mai magyar költők a versírásról. Nemzeti Tankönyvkiadó, 2011)