Hírek
2023. Június 15. 11:48, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Országszerte időseket kifosztó társaságot fogtak el a rendőrök
z M1-es autópálya egyik pihenőjében fogtak el a zalai rendőrök koordinálásával három férfit és egy nőt, akik Zalaegerszegtől Békéscsabáig számos városban több millió forintot zsákmányoltak idős emberek kifosztásával.
Balogh Bence, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta: május elején egy zalaegerszegi idős nő jelentette be, hogy késélezés ürügyén jutott be hozzá két férfi, akik a munka elvégzése után elvitték a pénztárcáját, benne a bankkártyájával és 11 ezer forinttal.
Hozzátette, az elmúlt hónapokban Pécsett, Sopronban és Békéscsabán is történtek hasonló bűncselekmények, és kamerafelvételek alapján sikerült is azonosítani az elkövetőket. Kedden Sopronban történt egy újabb bűncselekmény, ami után az egyesített ügyekben nyomozó zalai rendőrök a Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyei kollégáikkal együttműködve még aznap, az M1-es autópálya bábolnai pihenőjében elfogtak négy embert.
A 44 éves Tolna és 38 éves Fejér megyei férfi mellett egy nő és egy harmadik férfi ült még az autóban, ahol megtalálták a Sopronból elvitt 640 ezer forintot is. A két főgyanúsított - akik őrizetbe is kerültek - ötrendbeli, társaik egyrendbeli kifosztással gyanúsíthatók, utóbbiak szabadlábon védekezhetnek - tette hozzá a bűnügyi osztályvezető.
Balogh Bence a további esetekről elmondta: a két férfi áprilisban Pécsett 1,4 millió forintot, májusban Békéscsabán 700 ezer forintot, az első soproni esetnél pedig 580 ezer forintot zsákmányolt. Úgy jutottak be az idősek lakásaiba, hogy nyereményjátékra, javítási munkákra hivatkoztak vagy hogy ajándékot hoztak.
Tóth László, a ZVRFK bűnmegelőzési alosztályvezetője az eset kapcsán azt mondta: az utóbbi időben kevesebb hasonló bűncselekmény történt, de az online térben egyre gyakoribb a csalók felbukkanása.
Az ilyesfajta kifosztások azonban megelőzhetőek lennének, ha az idősek soha idegeneket valós indok nélkül nem engednének be az otthonukba, de már a lépcsőházakba sem, a szomszédok és a hozzátartozók is figyelnének a gyanús esetekre. A házaló szolgáltatásokat amúgy is csak jegyzői engedéllyel lehet végezni, a redőnyjavításra vagy csatornatisztításra hivatkozók pedig legtöbbször nem is végeznek elfogadható munkát - jelezte Tóth László.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
Országos közlekedésszervező és gördülőállomány-kezelő társaság jön létre az uniós források felhasználhatósága érdekében
Benyújtotta kedden a kormány az országos közlekedésszervező és az országos gördülőállomány-kezelő társaság létrehozása érdekében szükséges törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
2026. Július 01. 11:00, szerda | Belföld
OGY - Megszűnik a Szuverenitásvédelmi Hivatal
A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről döntött az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. Július 01. 10:00, szerda | Belföld
Hegedűs Zsolt: elkészült a kórházi fertőzések mérését és publikálását lehetővé tevő módszertan
Elkészült a kórházi fertőzések mérését, validálását és publikálását lehetővé tevő módszertan és irányelv - jelentette be az egészségügyi miniszter a tárca Semmelweis-napi ünnepségén kedden Budapesten.
2026. Július 01. 07:09, szerda | Belföld
Hőség - Meteorológia: megdőlt az országos és a fővárosi hőmérsékleti rekord is kedden
Megdőlt az országos és a fővárosi abszolút maximum-hőmérsékleti rekord is kedden az előzetes adatok szerint - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.
