Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2016. Április 13. 18:00, szerda | Helyi
Forrás: Elnöki kabinet Tolna Megyei Önkormányzat

Tevékeny megbánás és összefogás Szekszárd biztonságáért

Tevékeny megbánás és összefogás Szekszárd biztonságáért

A Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács utóbbi két fórumán a mediáció és a megyeszékhelyek biztonsága kerültek a középpontba.

A mediációs, vagy „közvetítői eljárás” egyfajta szemléletváltást tükröz, amelynek eredményeiről az Igazságügyi Hivatal mediátora, Dr. Magyar Erika számolt be múlt hét csütörtökön.

A közbiztonsági helyzet javulása a megyei önkormányzatnak is fontos – jelentette ki a Tanács keddi ülésén Fehérvári Tamás, aki az összefogás jegyében létrejött találkozón köszöntötte az országos és megyei résztvevőket.

Nagyvárosi Bűnmegelőzési Programot hirdetett az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) együttműködve az Országos Rendőr-főkapitánysággal, valamint a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanáccsal (NBT) és az Aegon Biztosítóval.

A program sikerének érdekében az OPSZ megyénként egymillió forinttal és szakmai anyagokkal segíti a nagyvárosi polgárőr egyesületeket a következő két évben.

Tolna megyében a program megvalósítását illetően a szekszárdi polgárőrök és a Szőlő-Szem Mozgalom érintett.

A megbeszélésen országos szervezetek vezetői, így az OPSZ elnöke, dr. Túrós András, az NBT elnöke, dr. Hatala József, míg a megyéből többek között dr. Soczó László rendőrfőkapitány és dr. Pilisi Gábor városi rendőrkapitány vettek részt.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:45, hétfő | Életmód

A Tavaszi nagytakarítás kampányban 1500 köbméter szeméttől tisztult meg a természet

Negyedik alkalommal rendezték meg idén a Tavaszi nagytakarítás - Takarítsuk ki együtt a természetet! kampányt

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 12:42, hétfő | Külföld

Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök

Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni