Városlista
2025. augusztus 3, vasárnap - Hermina

Hírek

2020. Február 26. 11:51, szerda | Belföld
Forrás: mti

Újabb csalásokra figyelmeztet a rendőrség

Újabb csalásokra figyelmeztet a rendőrség

Tavaly tizennégy interneten elkövetett és öt, valamely közműszolgáltató nevével visszaélve elkövetett sorozat-bűncselekményt lepleztek le

– közölte az az Országos Rendőr-főkapitányság főkapitányi biztosa szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Oszlánszki Sándor arra kért mindenkit, hogy tudatosabban használja az internetet. Arra is figyelmeztetett, hogy a közműszolgáltatók felelőssége a mérőóráig terjed, túlfizetés esetén pedig nem készpénzben térítik vissza a pénzt.

Elmondta: 2019-ben hetvenhárom, utazó bűnözők által elkövetett sorozat-bűncselekmény ügyében nyomoztak és 224 gyanúsítottat fogtak el. Hangsúlyozta, hogy a megyei és városi kapitányságok tevékenységének összehangolása nyomán jelentősen javult a felderítési arány. Miközben korábban volt olyan bűnöző, aki nyolcvan bűncselekményt is elkövetett, most már legfeljebb hét eset után elfogták őket. A bűncselekmények visszaszorításához szükség van arra is, hogy a lakosság minél jobban felismerje a csalásokat – mondta az alezredes.

Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője arról számolt be, hogy tavaly negyvenhat olyan munkanap volt, amikor a csalók tizenötnél több adathalász e-mailt küldtek a Magyar Posta nevében. Ezekben jellemzően arra hivatkozva kértek adatokat, hogy a címzett értékes tárgyat, például mobiltelefont nyert a posta nyereményjátékán. Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy ne csak a levél tárgyát, szövegét, hanem a feladó e-mailcímét is ellenőrizzék, sok üzenet pedig már a külalak, például az ékezetek hiánya miatt kiszűrhető.

Kreitner Krisztina, a Magyar Víziközmű Szövetség szóvivője arra figyelmeztetett, hogy a szolgáltatók minden munkatársa logóval ellátott munkaruhát visel, feliratozott autóval közlekedik, továbbá céges igazolványt és megbízólevelet tud felmutatni. Vagyis már ezek hiánya alapján kiszűrhetők a csalók – mondta.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld

Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért

Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.

2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld

Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is

A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.

2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld

MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása

A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra

2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld

Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében

Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.