Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2016. Április 28. 08:32, csütörtök | Helyi
Forrás: paksihirnok.hu

Városi kitüntetés Jantnerné Oláh Ilonának és Karszt Józsefnek

Városi kitüntetés Jantnerné Oláh Ilonának és Karszt Józsefnek

Ünnepélyes keretek között adták át a Környezetünkért és a Paks város sportjáért kitüntetést.

Előbbit a képviselő-testület döntése értelmében Jantnerné Oláh Ilona, utóbbit pedig Karszt József vehette át Süli János polgármestertől a Városházán.

Jantnerné Oláh Ilona Pakson született, pályáját Dunakömlődön kezdte, majd 1988-ban került a mai Hétszínvirág tagóvodába, aminek 2008 óta vezetője. Ahogy a méltatásban elhangzott, munkáját a szakmai felelősségvállalás, az óvodapedagógia iránti elkötelezettség jellemzi, folyamatosan képzi magát. Tudását, tapasztalatait szívesen megosztja másokkal, 2010-től környezeti nevelési és természetpedagógiai szaktanácsadóként is tevékenykedik megyeszerte. Vezetése alatt a Hétszínvirág tagóvoda 2008-ban, 2011-ben és 2014-ben is elnyerte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumtól a „Zöld Óvoda” címet, 2010-ben pedig a Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége (KOKOSZ) az óvodát oktatóközponttá nyilvánította. A környezetvédelem iránti elhivatottságát jelzi, hogy a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karán erdőpedagógusi végzettséget szerzett 2013-ban. Számos mozgalom, egyesület, szövetség és alapítvány tagja. 1994 és 1998 között az önkormányzat oktatási bizottságának, majd 2006 és 2010 között környezetvédelmi bizottságnak volt tagja. A környezetvédelem iránti elhivatottságát mutatja, hogy 1997-ben egy olyan szakmai munkacsoportot alapított a városban, amelynek tagjai elkötelezettséget éreztek környezetük és annak megóvása, védelme iránt, majd ennek alapjain 1998-ban alapítványt hozott létre a természetpedagógia és a környezetvédelmi nevelés mind szélesebb körben való népszerűsítésére érdekében Önzetlenül Környezetünkért, Otthonunkért Munkacsoport Alapítvány néven. Jantnerné Oláh Ilona az alapítvány kuratóriumi elnöke.

Karszt József kisgyermekkorától Pakson él, végzett mezőgazdász, ám élete a sport. Egészen fiatalon kezdett sportolni, kerékpározott, korcsolyázott, de leginkább futballozni szeretett. Ezer szállal kötődik a paksi labdarúgáshoz. 1973-ban a Paksi Kinizsi, később a Paksi SE igazolt játékosa volt 1977-ig. Sportvezetői karrierjét egy felkérésnek eleget téve kezdte az utánpótlásnál. Megkérték, hogy kísérjen el egy gyerekcsapatot Tatabányára, mert kellő helyismerettel rendelkezett. Ezt követően újabb és újabb feladatok jöttek, mígnem 1999-ben szerződést írt alá a Paksi SE Labdarúgó Szakosztályában a technikai vezetői feladatok ellátására. 2001-ben a jelenlegi vezetéssel kezdték el letenni a mostani élvonalbeli csapat alapjait. Az akkor negyedik osztályban szerepelő Paksi SE-ből öt év alatt sikerül élvonalbeli klubot létrehozni. Ahogy sokan ismerik, Jozsó bá’ gyakorlatilag minden idejét a Fehérvári úti stadionban tölti. Nemcsak a felnőtt labdarúgás területén tevékenykedik, kiemelten foglalkozik az utánpótlás korú sportolókkal is. A velük kapcsolatos adminisztratív feladatokon túl új tehetségek felkutatására is van gondja. Olyan játékosok labdarúgóvá válásánál bábáskodott, mint Fiola Attila, Heffler Tibor, Haraszti Zsolt és Böde Dániel. 2010-től a Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség munkájában is részt vesz, két évig elnökségi tagként, azóta pedig a versenybizottság elnökeként. Munkáját szerényen végzi, ha csak teheti, elkerüli a nyilvánosságot, mert úgy tartja, hogy helyette a tettei beszéljenek, áll a méltatásban.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:45, hétfő | Életmód

A Tavaszi nagytakarítás kampányban 1500 köbméter szeméttől tisztult meg a természet

Negyedik alkalommal rendezték meg idén a Tavaszi nagytakarítás - Takarítsuk ki együtt a természetet! kampányt

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 12:42, hétfő | Külföld

Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök

Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni